Hauser Imre és felesége Jaskó Magdolna háza, portája

A 2007-ben illetve 2011-ben elhunyt házaspár háza, berendezése, portája sok elemében, egymásra rétegezetten őrzi a hajdani, 20. század eleji és a sorban következő korok, évtizedek nyomait. A házaspár gyermekei megnősülve elköltöztek a régi házból, ők maguk a napi életben részben igazodtak a technikai civilizációhoz, a hagyományos paraszti gazdálkodással – ahogy idősödtek, s a társadalmi-gazdasági környezet is megváltozott körülöttük – felhagytak, de nagyrészt megőrizték annak tereit, eszközeit.

Hauser András (1894-1978) Hauser Imre (1936-2007) Imre családja a hatvanas években az udvaron Tóth László kurátor tart befelé

A hagyományos hosszú ház mellett a 60-as években magas tégladufart állt, az udvart szép fakapu zárta, melyet később vaskapu váltott fel. A dufart a lakóépület végéig fut, a gazdasági épületek előtt vége van.

Az egyes bútorok és berendezési tárgyak hajdani jobb módról tanúskodnak. Az első szobában míves szép fiókos íróasztal áll. 1893-95 között a falu bírója Hauser András volt, aki valószínűleg azonos Imre nagyapjával, az 1854-1932 között élt Hauser Andrással. Az ő bírósága idején kerülhetett a házba ez a szép darab. A szintén nagyon szép, tekintélyt parancsoló ruhásszekrény és a szerényebb komód már egy hátsó kamrában áll, szebb napokra várva. A falon szép régi falitükör, a mennyezetről tetszetős régi csillár lóg. Az 1950-es-60-as évekből való a Balassa kombinált bútor, a rekamié, a hetvenes évekből a nagyszoba szekrénysora.

A tárgyak szintén sok mindenről beszélnek. Értékes régi darabok a szép lámpa és a pintes poharak. Az íróasztal tetején rengeteg nipp, főleg a hatvanas-hetvenes évekből. A szekrény vitrinjeiben különböző korú és értékű porcelánok, egy-egy szép régi darab, s későbbi tucatáruk mögött a katonafiú hetvenes évekbeli cérnaképe. Mindenütt találkozunk szakrális tárgyakkal: szentképekkel a falakon, szobrokkal, keresztekkel a szekrény tetején, búcsúi tárgyakkal a vitrinben, törött fa korpusszal a konyhaszekrényben, régi templomi gyertyatartóval a kamrában – tanúskodva a család vallásos voltáról (a többi károlyfalvi családhoz hasonlóan), s a háziasszony családjáról, amelyből - testvérei közül - két pap is kikerült (Jaskó Gábor és László)

A konyha berendezése a hatvanas-hetvenes évek enteriörjét mutatja, de az asztal az elsőszobából, az újabb dohányzóasztal helyéről kikerült régi szép ebédlőasztal. A régebbi szép, szintén zöld konyhaszekrény a kamrába, a hozzátartozó karoslóca a hátsó tornácra került, de még megvan. A masina (tűzhely) még üzemkész. A konyhaszekrényben sorakozó tárgyak között jellegzetes régi darabok is akadnak.

A kamra bejáratánál H. A. monogrammal az 1. világháborút megjárt Hauser András sokat látott katonaládája őrzi az időt.

A lakószobák plafonja már meszelt, de a kamrában megmaradt a gerendás mennyezet.

A hajdani istálló illetve kamra az állatoktól elárvultan sok-sok mindent őriz a felszínen, s a mélyen. Figyelemre méltó rögtön a rigli az ajtón. Belépve jobbra a gyalupad áll, amely hajdan minden kamarában ott volt, hogy a gazdálkodó parasztember szerszámait rendbe tehesse, újakat készítsen, mindent megjavíthasson, minden a gazdasághoz és a gazdálkodáshoz szükséges eszközt elkészíthessen. S szerszámok, eszközök is szinte mind megvannak. A házigazda nem látta szükségesnek kidobni őket, amint konkrétan nem volt rájuk szüksége, fia pedig kifejezetten fontosnak tartja megőrizni azt, amit apái, nagyapái készítettek, az életük munkája volt.

A nagy helyiség rekeszei úgy állnak, ahogy a különböző állatoknak lakhelyet adtak (tehenek, baromfik), s a szerszámok is eredeti helyükön felaggatva, bedugva. Láthatunk itt sarlót, kaszát, régi lámpásokat, rozsdás patkószeget rozsdás fémdobozban, almaszedőt, csajkát, répareszelőt, szecskázót, fenkövet, szögtartó dobozt, szeneslapátot, csirkeitatót, fejőszéket, tejeskannát, kacsatömőt, földművelő szerszámokat, és sok-sok olyan tárgyat, amelyen már gondolkoznunk kell, hogy mi is az.

A széles udvarban a házzal szemközt nyárikonyha áll, rakott tűzhelye kifelé kemencében folytatódott, amelyet lebontottak, amikor a kút mellé vízcsapot szereltek. Kissé hátrébb az állatok elől elkerített konyhakert maradványai. Az előtte álló körtefára felakasztva a hosszú rúdra erősített körteszedő. Hátrébb disznóól üresen, WC vasúti ajtóval felszerelve. A falhoz állítva szecskavágó, halomba letéve vasajtó és mindenféle egyéb régi holmi. Aranybánya egy majdani falumúzeumhoz. Az épületsor végében szín, amely most zárttá alakítva garázsként funkcionál.

Hátul az udvar közepén pince, mellette jobboldalt fatároló (most inkább lomos) mellette ősrégi favágó tőkével, a pince oldalán rég kiszáradt, fel nem használt gerendának való. Még hátrébb régi és újabb tűzoltókocsik, a falu illetve a tűzoltó-egyesület kocsijai, amelyek a szertár és a csapat felszámolása után kerültek ide, megőrzendő a jövőnek, a még mindig csak tervben lévő falumúzeumnak.

S leghátul, de még a hátsó kertrész előtt a csűr, amely a régiek között a legfiatalabb, már nem fából, paticsból, hanem kőből épült, és egyedüliként áll még. Baloldali rekeszében még régi szalma/széna, a jobboldaliban pedig mindenféle lerakott holmi, nagygereblyétől kezdve tetőlétrákig, a gyerekeknek, unokáknak készített kisszekér darabjai, és egy szép, a nagypapa által készített szánkó. Középen különféle, már használaton kívüli gépek, szecskavágó, utánfutó, brütyü, motor.

A porta ezen állapotában is hűen tükrözi a régi gazdálkodó paraszti udvart, portát. Célirányosan rendbetéve, át/visszaalakítva nem sok kellene hozzá, hogy akár tájháznak, falumúzeumnak is mondhatnánk, s szemlélhetnénk rajta az egymásra rakódó időt, őseink keze munkáját, életmódját, tárgyi környezetét, különböző generációk élettereit, egészen napjainkig.

Szöveg és fotók: Trifonovné Karajz Borbála, 2011.