Épített
környezet
Károlyfalva jellegzetes
szalagtelkes település, egykor egymáshoz kapcsolódó csűrökkel, a lakóházak
körüli, s a falut nyugati oldalról három részben övező borospincékkel.
Négy utcából, és egy kisebb
tanyarészből áll. Az alvégről indulva a főutcán jobboldalt gyalogjárda fut,
baloldalt szélesebb füves rész választja el a házakat az úttesttől. Ezen a
részen álltak 4-5 házanként a kutak. A mellékutcákban nincs járda. Az utcák
egyenes vonalúak, csak a Dózsa György út fordul el és válik zegzugosabbá a
végén.
A lakóházak keskeny
homlokzatukkal (4-
Az 50-60 cm vastagságú
kőfalakat 40-60 cm mély árokalapra rakták kőből, melyek a falu környéki
kőbányákból származtak: a kapitány-völgyi, nyilazói és hosszúföldi kőbányákból.
A Fekete-erdő környékén honos gerendavázas jellegű építkezést itt nem találjuk.
A fa maga sem jelenik meg, csak a tetőszerkezetben és a tornácoszlopokban. A
falu tulajdonában nem nagyon volt erdő, s a hivatalos előírás is kőházak
építését kívánta meg a 19. században. A kötőanyag sár és mész volt. A falat
kívül-belül vakolták és fehérre meszelték. A pontosság nem volt mérnöki, a régi
házak egyenesnek szánt(?) fala eléggé elhajlik.
A lakóház mögött sorakoznak
a gazdasági épületek: szín (favágító), kamra, istálló, disznóól, tyúkól, csűr
és a budi. Az istálló felett szénapadlás, szénafeladóval, az istállóajtó
mellett szénatartó, ahova a padlásról dobták le a szénát. A lakóházzal szemközt
az udvaron esetleg nyárikonyha, kemence, hátul pince. Előfordul, hogy egy
hosszú telken két (három) család osztozik, két (három) külön épületben egymás
mögött, közös udvarral. Ez volt a telkek osztódásának egyik módja (pl. Rákóczi út 44. Karajz porta), a
másik, hogy kettéosztották az eredetileg egyforma széles telkeket, s lett
belőle két keskeny hosszú (pl. Rákóczi ú.
43-45. Rák Lajos és Rák Vendel portája). Ma már több az ilyen, mint a
széles, melynek a házzal szemközti oldalán álltak a gazdasági épületek, melyek
ablak nélkül néztek az utcára. A melléképületek oromzata vagy deszkázott, vagy
vakolt kő, de vesszőből font is akad.
A
keskeny Karajz-udvar: elől a tornácos lakóház, hátul a gazdasági épületek
A házak a kapitány-völgyi, a nyilazói és a hosszúföldi kőbányákból
kitermelt kövekből épültek. A nyeregtetős házak magas fehér homlokzatukkal
egységes, szép utcaképet mutattak. A melléképületek oromzata deszkából készült.
Vályogépület is előfordult,
a cigány kovács Kóró család ma lakatlan omladozó háza részben vályogból,
részben téglából épült.
A kőből rakott boltívek,
boltozatok, ajtó- és ablakkeretek – egyre csökkenő számban - a környékbeli
kőművesmesterek hozzáértéséről tanúskodnak. Az áthidalók faragott motívumai a
virág, a levél, esetleg szőlő.
Az ajtók előtt félajtó vagy
rács volt a kisállatok kizárására. Ma szúnyogháló vagy firhang (függöny) fordul
elő. A szobák mennyezete gerendás volt, melyet a padlástérben letapasztottak. A
padlásra a tornácról vagy a ház végéből volt feljáró, a hozzátámasztott lábtón
kellett felmenni. A helyiségek többnyire földesek, tapasztottak voltak.
Tapasztani való jó agyagos földet a Bikarétről hoztak. Az asszonyok nagy
tudománya volt a mázolás. A padló lerakását sok helyütt előmozdította az, hogy
elmebeteget házi ápolásra csak a padlós szobával rendelkező családoknak adtak
ki; ez jövedelemforrás volt a családoknak, ezért sokan meghozták ezt az
„áldozatot”.
A lakóház beosztása
általában: elsőház – pitvar – hátsóház. Csak a hátsóházat fűtötték, mely egyben
konyha és a család állandó tartózkodási helye volt. A fűtés a tűzhelyben
(masinában) való tüzelésből állt, melyen a főzés is történt, és egész napos
feladat volt. Az együtt élő nagycsaládokban az öregek feladata volt, a nagymama
vagy nagyapa (nána vagy neni) tennivalói közé tartozott. Minden nap a
tűzgyújtással kezdődött, a gyújtósról (vinyigó, kukoricacsutka, apró gallyak) s
a tűzifáról naponta gondoskodni kellett. A pitvarból nyílott boltívvel a
szabadkéményes konyha, ahol a kemence volt, valamint a kemerli (a spájz). Ha a
pitvar nagyobb volt, a nyári tartózkodás helyéül is szolgált, a család a
pitvarba állított asztalnál étkezett nyáron.
Az elsőházban általában nem
volt fűtési lehetőség. A módosabbaknál volt benne kályha, de az igen ritkán
volt befűtve.
Általában a hátsóházban élt,
lakott az egész család, aludtak dupla ágyban, fejtől-lábtól, ketten egy ágyban,
dikón, asztalágyban, bölcsőben, nyáron a férfiak (vagy a fiatal pár) gyakran
kinn a szénapadláson vagy az istállóban. Az elsőház ünnepi alkalmakra,
vendégfogadásra fenntartott hely volt.
A házak homlokzata
vagy egyszerű fehér volt, vagy szépen díszített, színes. Az ablakok kisebbek,
osztottak, szép formákkal.
Elől többnyire
kétablakosak voltak a házak, kevés kivétellel, mint pl. Lauber Ignác
háromablakos háza. A szokásostól jelentősen eltérő formájú és díszítésű
homlokzat egy volt/van: Deutsch Ignác (Klipác, később fia: Gliba) háza.
A
nyeregtetőket és kontyolt nyeregtetőket cserép, pala vagy bádog fedi. A padlás
szellőzését, ami a gazdasági épületek felett az ott tárolt széna miatt is
fontos, biztosította maga a szénafeladó, vagy külön szellőzőnyílás is, amely a
világítást is szolgálta. Az egyenes homlokú házak padlásait pedig a homlokzaton
arányosan elhelyezett kör vagy állított téglalap alakú ablakocskák
biztosították.
A kémények a
füstöskonyha miatt szabadkémények voltak.
A tornácmegoldások különbözőek voltak,
volt dufartos, kőből, fából vagy téglából, és volt egyszerű gerendaoszlopos,
vízszintes gerendakönyöklővel, amin a gyerekek nagyszerűen tornázhattak. De
oszlop nélküli, egyszerű tornác is akadt. Ennek az oldalát kívül nagy kövek
támasztották. A tornác földje tapasztott volt, naponta fellocsolva nyolcas-
vagy csigavonalakkal. A locsoló egy alul kilyukasztott festékesdoboz volt. A
tornác mellett a fal alján egy sötétre festett 30-40 cm-es csík futott, hogy ne
a fehér fal koszolódjon közvetlen a föld mellett.
Tetszetősebb
ereszmegoldások is voltak a gerendából, s a tornácot praktikusan, tárolásra is
kihasználták, akasztó rúddal, illetve az ott végezhető gazdasági munkákkal
(paszulypucolás, mákbontás, hagymaszárítás, kukoricaszárítás, stb.)
A gazdasági
épületek ajtajai közül még láthatóak
régebbiek, a házak régi bejárati ajtajait már többnyire újakra cserélték. A
régi házajtók inkább szimplák, erősek voltak, de volt dupla ajtó is: a külső
tömör, zárt, a belső ablakos. Fölötte hosszú keskeny kisablak, mely főleg az
állandó léghuzatot biztosította a szabadkémény számára, de praktikus volt kis
dolgok tárolására (súrolókefe), és a kulcs felhelyezésére is. Az ólajtók előtt
gyakori a fa rácskerítés, nyáron csak az volt bezárva.
Kamraajtók, ólajtók, padlásajtó
Lakásajtók és zárak
Az ajtókat a
már fentebb említett szép kőboltozatok fogták keretbe, csakúgy, mint a szép
formájú kis ablakokat is, melyeket öntött vas spalettákkal védtek. A spaletták díszítő
motívumai: virág, levél, inda. Fa spaletta is előfordult.
1960
k., ; 2000-es évek, Brogli Andrásné
2000 k. Hoffmann
Erzsébet, Rák Lajosné
1960-as, 1980-as évek,
Rák József
A
leszerelt szép ablaktáblák – a vasgyűjtés előtt - még egy darabig új
alkalmazásba kerülhettek, pld. a tyúkól ajtajaként:
A házak előtt
ritka volt a kerítés, de akadt
néhány szépen faragott. Csak akadályozta volna a szekerekkel, állatokkal való mozgást.
Lopástól pedig nemigen kellett tartani. Esetleg a hátsó udvar volt elkerítve,
hogy a tyúkok, kisállatok ne jöjjenek előre. Inkább csak a virágoskert volt
bekerítve egyszerű drótkerítéssel, és a telekhatárok voltak egymástól
elválasztva minden esetben, legtöbbször kőkerítéssel. A legtöbb utcai
virágoskert előtt egyszerű pad állt az esti és vasárnap délutáni üldögélésre,
tereferére. A hátsó kis virágos és veteményeskertek léckerítéssel, vagy
bugagóróval voltak kerítve, esetleg dróthálóval.
Drótkerítések
….., 1950-es évek Nezáczki Márton, Hochvárt István háza
2010, Brogli Andrásné Kispad a Felvégen, 2011
1950-es évek, Deutsch Ignác /Gliba/,
Bartus Ignác
1960-as évek, Hauser Imre
Léckerítések
1960-as évek, Bodnár János háza
1960-as évek, Plónyicki-ház
1964,
Frei József /Lanta/
2000-es évek, Gerta, Frei Istvánné
2000-es
évek, Frei Márton, Brogli Tamás
1964, Csikkes-ház 2000-es
évek, Hauser Imre
2015,
Rák István, Rák Dénes
A temető kő- és téglafala 2015
A
hetvenes-nyolvanas években került a legtöbb udvar elé kerítés, kapu, ezek
többnyire vaskerítések voltak. A falu kovácsai Némethy János és Kóró Sándor
készítette őket, vagy a közeli városi ipari üzemek hulladékából alakították ki.
Rácskerítés volt gyakran az istállóajtó
előtt is, hogy nyáron szellőzzön, de a kisebb állatok ki-bejárását
megakadályozza.
A házak illetve
virágoskertek előtt járda húzódik a páros oldalon (a templom oldalában), a
túlodalon szintén van járdányi vagy több hely is a kiskert és az utca között,
ott mégsem alakult ki járda. Az utca két oldalán a szegélyköveket minden nagy
ünnepre lemeszelték a gazdasszonyok. A járda csak az 1960-as évek elején lett
lekövezve, három sorba rakott betonkockákkal. Ezt 2006-ban cserélte le az
újhelyi önkormányzat széles sima aszfaltjárdára.
1950-es, 1960-as évek
1960-as
évek
2006
A házak előtt
100-200 méterenként volt egy-egy kerekes kút,
régebben fa- később pléhvödörrel, s több háznál benn az udvarban is. Mellette
váló az állatok itatására, régebben fából, később betonból. A házak
berendezéséhez hozzátartozott a vizeslóca, ráállított két vizesvödörrel,
mellette bögrével, findzsával. Az udvari kutakhoz állított hordó szolgált a
kötelező kapitányvíznek, tűzoltáshoz készenlétben tartva, de öntözővíz
gyűjtésére is. A szőlőkbeli kutak melletti betongyűrűben a permetezőlevet
keverték meg. Ma már egyikben sincs ivóvíz, a balesetveszély miatt le is vannak
fedve, a vízvezeték átvette a szerepüket.
Utcai kutak
Udvari kutak
Kácsárdi kutak a szőlők mellett
Az
1950-es-1960-as években a házak többségét felújítva megváltoztatták küllemüket:
színes kőporos külsőt kaptak, legtöbbször kockaházzá bővítették, modernebb
ajtókat, nagyobb ablakokat tettek be, s ezzel a kőáthidalók szép virág- és
szőlődíszítései, s a kovácsolt és öntöttvas zsalugáterek is elvesztek. A bejárathoz kis verandát tapasztottak,
találkozunk a tornácok befalazásával, beüvegezésével is, így a belső tér
nagyobb lett, de az épület elsveszítette szép arányait. A teljesen lebontott
házak helyén vagy az üres telkeken kétszintes házak épültek, s előfordul az
egységes szép utcaképbe egyáltalán nem illeszkedő fekvésű és méretű épület is.
Belül is
korszerűsítettek: a szabadkéményes konyhákat lebontották, a
gerendamennyezeteket vakolt plafonra cserélték, a kis vakablakokat betapasztották.
A bővítés, korszerűsítés szándéka ritkán ötvöződött a hagyomány nemes, szép
elemeinek megőrzésével, a régit szegényesnek is vélve könnyen lecserélték a
modernnek gondolt, valójában egyszerűsített tucat megoldásokra.
Az
1990-es-2000-es években azonban már a hagyományokat tisztelő, szépen
felújított-átépített és arányos, szép tervezésű új házakat is találunk.
Gazdasági épületek
A
lakóház mögött sorakoznak a gazdasági épületek, általában a következő
sorrendben: szín (favágító), kamra, istálló (ól), disznóól, tyúkól, csűr és a
budi, mellette a ganajdomb, ahova az állatok alól kihordták furikon a trágyát,
s ide tisztították a budi tartalmát is.
A
félig szabad, csak csapott tetővel fedett színben
állt a favágó bak, a falra akasztva a favágó készségek: balták, fűrészek, s a
csapadéktól legvédettebb helyen felrakva a felhasgatott fa. A fűrészelésre váró
fa az udvaron volt lerakva.
A
gazdaember „műhelye” a gyalupaddal a kamrában
állt, erre a szerszámok, eszközök karbantartására minden gazdának szüksége
volt. A kamrában állt a gyalupadon kívül
a hombár, amelyben a gabonafélék termését tárolták, s a kamrában/kamarában
kaptak helyet a különböző gazdasági szerszámok, eszközök, gépek.
Az istállóban a fal előtt faválók, az
istálló felett szénapadlás, szénafeladóval, az istállóajtó mellett szénatartó, ahova a padlásról dobták le
a szénát, s innen hordta be a gazda villával/vidlával a jászolba.
De
szolgálhatott ugyanaz az istálló az igásállatok és a baromfiak számára
egyaránt, utóbbiaknak különválasztott rekeszekkel – vagy valamennyi funkcióra
is szolgálhatott egy óriási helyiség.
A
lakóházzal szemközt az udvaron esetleg nyárikonyha,
kemence állt, hátul pince. A széles
portákon általában valamennyi gazdasági épület a lakással szembeni oldalra
került, a keskenyeken a ház mögé ragasztva sorban egymás után.
A széles porták lakóházzal
szemben elhelyezett gazdasági épületei
Lakatlan kistanyasi ház melléképületei
Vesszőfonatú oromzat a gazdasági épületen
Színek, hozzátapasztva a
lakó- vagy a gazdasági épülethez. Itt történt a favágás.
A széles portán – ha nem a
gazdasági épület volt a baloldalon, akkor a nyárikonyha, vagy mindkettő
Szénatartó az istállóajtó
mellett. A padlásról a szénaledobón ide hányták le a szénát, s innen került be
az istállóba, a jászolba.
A disznóólak a ház mögött, ahhoz hozzátapasztva, vagy a telekhatár
mellett hosszában, vagy a gazdasági épületek mögött álltak lábakon, hogy a
hidláson át elfolyhasson a ganajlé. Ha a gazda ügyesen bánt a fával, ő
készítette, több rekeszesre, kifutóval vagy anélkül. A házhoz tapasztott
disznóólat a háztól kis fedett folyosó választotta el, erre néztek a válók, itt
etethette a háziasszony a malacokat, hízókat. A válókba az előttük lévő
felnyitható ajtón lehetett beönteni a moslékot, darát. A zöldet bedobták az ól
közepére.
Disznóól válójának a riglije
Disznóól 200-es évek
A gazdasági épülethez
ragasztott paticsfalú (vesszőből font, sárral betapasztott), meszelt disznóól
is előfordult.
Kistanya, 2015
A tyúkólra sokféle variáció volt: külön
helyiség az istálló mellett, benne széles létrával - felülni rá a tyúkoknak,
kosarakkal, keltető fészekkel, itatóval; az istálló egy elkerített része;
esetleg a disznóól feletti vagy hozzátoldott rész; s gyakran tornác végében a
házhoz tapasztva is előfordult. Persze a baromfi megkövetelte a magáét: a
kiscsirkéknek meleg kellett, ezért az első hetekben gyakran a konyhában éltek a
kotlóssal együtt egy ládában.
Tyúkudvar, tyúkól, 200-es évek
A melléképület eresze alatt előfordultak
galambdúcok, de ez nem volt olyan sűrű a faluban.
Brogli Vendelék melléképületén megmaradt
galambdúcok
A hatvanas
évektől már boltban lehetett kenyeret venni, nem volt szükség a kenyérsütő
kemencékre, ezért felszámolták a szabadkéményes konyhákat. Ezután a füstölést
is másképpen kellett megoldani. Ekkor épültek az udvari füstölők.
A wc, a budi a ház mögött vagy hátul, az udvar
végében állott, a trágyadomb (ganajdomb) mellett, hogy könnyű legyen a
tisztítása. Sokszor nem mentek le odáig, különösen este, vagy a gyerekek nappal
is elvégezték kisdolgukat a lakóház mögött, a disznóól mellett.
Az udvarok
többségében pince is volt, amellett,
hogy a családoknak rendszerint a pincesoron is volt 1-2 pincéjük. Hűtőszekrény
még nem lévén jó szolgálatot tett a napi élelmiszertárolásban, a zöldségfélék
betárolásában, és nyári lakodalmakkor.
A csűr a kertben állt keresztben, s így a szomszéd csűrök szinte
összeértek, sort alkottak. A 19. században a gazdasági épületek mögött, még a
kert előtt álltak. A csűrök jó része az 1930-as években leégett. Többet
újraépítettek, ezeket már lejjebb, a kert végébe, de az 1960-as években újabb
tűz pusztított, a megmaradtak pedig a paraszti életmód átalakulásával elpusztultak,
eltűntek, mára csak egy kőből épült csűr maradt állva, Hauser Imréé.
Az elpusztult csűrök
paticsból épültek (fából fonva, sárral beverve), kétoldalt szénatartó
rekeszekkel, középen tágas átjáróval a beálló szénásszekér számára.
Ez a
csűr az 1980-as évek elején még állt.
A ma is
gazdálkodók újra építenek csűr-szerű takarmánytárolókat, s kocsiszín helyett
gépszínt.
Az
utóbbi évtizedek melléképülete a garázs. Az új építésű házakba beépítve, a
régiekhez az udvarban kialakítva, különféle megoldásokkal.
A hetvenes-nyolvanas években
egyre több a melléképületek között a városi hulladékból, városi munkahelyek
készleteiből (vasútról, lemezgyárból) származó, össznépi leleményesség alkotta újrafelhasználású
tákolmány, elfeledve a parasztemberek régi, míves alkotásait. A lemezgyári
hulladék lett a vaskerítések kedvelt alkotóeleme is.
De legyünk igazságosak:
lehet, hogy nem voltak igényesebbek az esztétikára, hanem a rendelkezésre álló
anyagokból (kő, fa, homok, agyag) eleve szebb munkák készülhettek, s mivel
minden eszköz, épület, tárgy a gazdálkodást, a megélhetést, a mindennapi életet
szolgálta, s ez volt az életük valójában - nem mellékesen a városi munkahely
mellett -, időt is szakítottak az elkészítésükre, nem kapkodtak. Ha akkor lett
volna cement, beton, műanyag s egyéb találmány, amellyel sokkal könnyebb
dolgozni, mint a kővel, fával, s ők is ilyen hajszoltan éltek volna,
feltehetőleg ők is a könnyebb megoldásokat választják. Az is igaz, hogy az
életforma és -körülmények megváltozásával megszakadt a lánc, az új nemzedék már
nem tanulta meg az öregek tudományát, s ha hasonlót akarna készíteni, újra
kellene tanulnia, de nincs kitől.
A régi pincék az alsó, középső és felső pincesoron most élik sorsfordító
idejüket: egy részük elpusztul, beomlik, benövi a fű, fa – ezeknek a gazdája,
örökösei kihaltak, vagy nincs szükségük rá, ezért sorsára hagyják. Más részük
szintén olyan kort élt már meg, hogy bármilyen jó munkával is építették meg
valamikor, felújításra szorul. És sorban újítják is fel azokat, akik meg
akarják tartani. Ugyanolyan formában szinte egyiket sem sikerül, de többségében
szép munkával, az összképhez új anyagokkal és technikával igazodva
korszerűsítik pincéjüket.
Trifonovné Karajz Borbála