Lakodalmi
vőfélykönyv
A jegyespár jó előre meghívta a vendégeket, a helybelieket személyesen,
lehetőség szerint a távoliakat is. Akiknek bizonyos tisztet szántak, azokat már
a hívogatáskor erre a tisztre hívták (násznagy, nyoszolyóasszony, koszorúslány,
vőfély, első vőfély, szakácsnő, csapos). Régen a falu tanítóját is külön meghívták,
családostól.
A lakodalmat megelőző hetekben a kántortanítóhoz,
1945 után a plébánoshoz kellett néhányszor elmenniük jegyesoktatásra.
„Az esküvő előtti tanítást minden jegyespárnak végig kellett járnia. Ez arra
való volt, hogy a jövendőbeli házasok, mielőtt elindulnának házas életük
ismeretlen útjára, felfrissítsék és megerősítsék lelkükben a hittant és a
Szentírást. Szép, kegyes szokás volt ez. Mikor az esti munkákat otthon a
gazdaság körül már elvégezték, mind a ketten ünneplőbe öltözködtek, mintha csak
a templomba készülnének, és úgy állítottak be hozzánk. Egyetlen szobánkban az
ágy előtt állott egymás mellett a két szék, amelyen helyet foglaltak. A
menyasszony imakönyvet tartott a kezében. Szemben velük az asztalnál a porcelán
szegekkel körülszegett díványon ült édesapám, az asztal végében édesanyám, aki
ilyenkor harisnyát kötögetett, én pedig melléje telepedtem a kis zsámolyra.
Petróleumlámpa világította be a szobát a régi idők szelíd félhomályával. A
tanítás minden este azzal kezdődött, hogy: no, mit tanultunk tegnap este? Előbb
a katekizmust, aztán a Bibliát kellett felmondani.” (Nevelős Gyula: A
károlyfalvi üdvlövések)
A lakodalmat megelőző vasárnap délutánokon a hivatalos lányok és
asszonyok csigát (csigatésztát) csináltak a menyasszony házában. A lakodalom
előtti héten a férfiak az udvaron felállították a sátrat, az asszonyok süteményt,
tortát sütöttek (a sütésre liszttel, tojással, stb. érkeztek). Pénteken a
vendégek elhozták az ajándékokat, s a lakodalomra szánt tyúkot. Az ajándékok ma
már változatosak, kötetlenek; régebben behatároltabbak voltak, például a
koszorúslányok közös ajándéka falra akasztható nagy szentkép volt. Levágták a
disznót, a tyúkokat, csirkéket. A koszorúslányok összehordták a meghívott
vendégektől a főzéshez, tálaláshoz szükséges edényeket. Este pacallevest ettek,
a menyasszony és vőlegény megnevezte a koszorúslány-vőfély párokat.
A 19.
században még „Az esküvő reggelén a menyasszony, amint ez szokás, a
leánypajtásaival a falubeli gyerekek kísérete mellett végigjárta az egész
falut, és minden háznál sírva búcsúzott el az ott valóktól meg a leányélettől.” (Nevelős Gy.)
Szombaton délelőtt a szakácsnők főztek, a koszorúslányok díszítettek,
terítettek. A búcsúztató kora délután, az esküvő előtt történt.
A fő rigmusokat az első vőfély mondta el, aki általában a menyasszony legközelebbi fiúrokona volt. Régen a „vőfénynek” virágos vőfélybotja is volt.
(Bővebben a régebbi szokásokról Nevelős Gyula elbeszélésében)
Násznéphívó
A szertartás
előtt küldöttség megy a menyasszony keresztszüleiért, ott hangzik el.
Tisztelettel lépünk e házba,
Az ég áldása szálljon minden
lakójára!
A házigazdától bocsánatot kérek,
Hogy tisztes házába belépni merészlek.
Jövetelünk okát elmondom röviden:
Nagy ünnepség van nálunk készülőben,
Melyre a násznagyurat általunk hívatja
A vőlegény, a menyasszony és az ő kedves anyja,
apja,
Ki a római katolikus templomban tartja esküvőjét,
És saját házában a menyegzőjét.
Szíveskedjenek nálunk megjelenni,
A vacsora után a táncban is részt venni!
Tus!
Menyasszony-búcsúztató
Uraim gyerünk, hiszen készen van a szabás,
Csak egy pár óráig tart már a mulatás.
Úgy látom, itt mindenki vígan vagyon,
Csak a vőlegény úr szomorkodik nagyon,
Hogy hű párja nincsen.
Én tehát kimegyek, és a magyar szüzek közül
Neki egyet keresek.
Visszajön a
kis koszorúslányokkal karonfogva
Én innen kiindultam, odakinn mulatoztam,
A vőlegény úrnak ezen szüzeket behoztam.
Most már arra kérem a vőlegény urat,
Nézzen a szemükbe,
Melyikükkel volt egy pár napig jegybe?
………
Az én fáradozásom tehát hiába esett,
Mert a vőlegény úrnak ezen szüzek nem tetszettek.
Én tehát kimegyek, és a magyar szüzek közül
Neki egy szebbet keresek.
Visszajön a
nagyobb koszorúslányokkal karonfogva.
Én innen kiindultam, odakinn mulatoztam,
A vőlegény úrnak ezen szüzeket behoztam.
Most már arra kérem a vőlegény urat,
Nézzen a szemükbe,
Melyikükkel akar fellépni a szent hitre?
………
Az én fáradozásom tehát ismét hiába esett,
Mert a vőlegény úrnak ezen szüzek sem tetszettek.
Én tehát harmadszor is kimegyek,
S a magyar szüzek közül neki egy legszebbet keresek.
Visszajön a
menyasszonnyal karonfogva
Én innen kiindultam, odakinn mulatoztam,
Hegyet-völgyet bejárta,
Míg a szüzek táborát feltaláltam.
Midőn e szűznek fején a koszorút megláttam,
Megragadtam és a vőlegény úrnak behoztam.
Most már arra kérem a vőlegény urat,
Nézzen a szemébe,
Vele volna-e célja fellépni a szent hitre?
……….
Vőlegény, menyasszony, te vagy ékes pár,
Összekeléstekben nincsen semmi kár.
Vidám elmém azon gondolkodik,
S nyelvem azon jár,
Hogy bő áldást mondjon rátok immár.
A továbbiakban a búcsúztató versszakai közt a cigány zenél, s addig a
menyasszony a vőféllyel lassan körbefordul.
Búcsúzik a menyasszony édes szüleitől,
És forrón szeretett jó testvéreitől.
Szólna, de nem tud, látom bús arcáról,
Elmondom tehát én, mit elméje gondol
Vajda! Hegedűdnek álljon meg zengése!
Sarkantyúnak is némuljon pengése!
Mert búcsúzásomnak most lészen kezdése,
Legyünk csendességben, míg lészen végzése!
Elsőben is atyám, szóm hozzád fordítom,
Búcsúzó beszédem zokogva indítom.
Szívemet szívedre együvé szorítom,
S így valamennyire kedvünket újítom.
Köszönettel veszem a te jóságodat,
Megmutattad nekem atyai voltodat,
Fölnevelésemet, ápolgatásomat,
És hogy engem meg nem vetettél, leányodat.
Úgy szálljon rád az égnek áldása,
Valamint esőnek égből hullása.
Széles e világban ne legyen mása,
Soha víg kedvednek ne legyen bomlása
Végtére fordítsd könnyes szemeidet,
Édes jó atyádnak add oda kezedet:
Kedves édesatyám, a te hűségedet
Fizesse meg Isten! Csókold meg most őtet!
……….
Ha az apa már
nem él, a következő szöveg hangzik el:
Jaj, miként indítsam
szólásra nyelvemet?
Ó, hogy is kezdjem meg búcsúvételemet?
Ó, hogy is kezdjem meg nehéz búcsúzásom,
Mert akit keresek, azt sehol sem látom.
Mert az én édesapám távolesett tőlem,
Mert a halál angyala elrabolta régen.
Ó, halál, miért ejtettél ily keserű gyászba?
Mért is nem gondoltál énrám, az árvára?
Ó, nagy a fájdalmam, hullanak könnyeim,
Hogy nem hallhatod meg búcsúbeszédeim!
Ne haragudj édesapám, hogy tehozzád szóltam,
Hogy síri álmodat így megháborgattam.
Legyen béke, nyugodalom a te sírod felett,
Ezt kívánja, ki téged szeretett.
……………
Kedves jó szülőanyám, hozzád is szólok már,
Mert tudom, szíved ma tőlem búcsút vár.
Már a letett hitem tőled mindjárt elzár,
Kívánom, életedben ne érjen semmi kár.
Megmutattad hozzám nagy szeretetedet,
Csaknem kiontottad anyai szívedet,
Nem kíméltél értem semmi költségedet,
Sok szükségemben segítettél engem.
A te énirántam való jóságodért,
Csecsemőkori dajkálásomért,
Sok fáradozásodért, nagy szeretetedért
Adjon az Isten a mennyben méltó bért!
Végtére fordítsd könnyes szemeidet,
Édes jó anyádnak add oda kezedet:
Kedves édesanyám a te hűségedet
Fizesse meg Isten! Csókold meg mos őtet!
Ha az anya már
nem él, a fenti szöveg hangzik el megfelelően módosítva
………..
Kedves testvéreim, álljatok elémbe,
Mert keserves könnyek áradnak szemembe.
Nehezemre esik búcsúzni tőletek,
Mert sok boldog napot töltöttem veletek.
Ha valaha bármit is vétettem tinéktek,
Most hát testvéreim, megengedjetek!
Nem tudom, mártok-e egy tálba veletek,
Azért engem végképp el ne
feledjetek!
Végtére fordítsd könnyes szemeidet,
Édes testvéreidnek add oda kezedet:
Kedves testvéreim a ti hűségteket
Fizesse meg Isten! Csókold meg most őket!
…………
Kedves leánytársaim, akikkel
Együtt nyíltam az élet mezején,
Virágfüzéretekből immár kilépek én,
Mert másfele tér utam az élet tengerén.
Ahány csepp víz vagyon a tenger vizében,
Ahány fűszál vagyon a világ mezején,
Ahány bimbó virágzik a Flóra kertjében,
Annyi áldás szálljon rátok életetekben!
Végtére fordítsd könnyes szemeidet,
Jó leánytársaidnak add oda kezedet:
Kedves leánytársaim, a ti hűségteket
Fizesse meg Isten! Csókold meg most őket!
……….
Isten veletek alsó és felső szomszédaim,
És kik jelen vagytok,
rokonaim, barátaim!
Bocsássatok meg, az Istenre kérlek,
Ha valaha bármit is vétettem tinéktek!
…………
Tisztelt násznép! Halljunk egy pár búcsúszót
Mielőtt itt hagynánk e tisztelt házat!
Mert illő, hogy mielőtt ily útra indulunk,
Isten s ember előtt híven beszámoljunk.
Kedves menyasszonyunk is ily módon szólna,
Ha szíve érzelmétől most szavakhoz jutna.
Elmondom tehát én, mit elméje gondol,
Ilyformán szólna, látom bús arcáról.
Hosszú az én utam, melyre most indulok,
Azért ó, Istenem, tehozzád fordulok.
Tőled buzgó szívvel kegyelmet esdeklek,
Mert segélyt és áldást csak tőled nyerhetek.
Kérlek, ó, ne hagyj el
keserves sorsomban,
Szent fiaddal együtt állj mellettem nyomban,
Mert most változik meg
életemnek útja
Vagy sírig örömre, vagy örökös búra.
Hozzátok fordulok, édes szüleim
És kik jelen vagytok, rokonaim, testvéreim:
Kísérjetek ti is az Isten házába,
Kérjétek az Istent értem imádkozva,
Hogy szent áldását adja szent házasságomra!
Induljunk el a szentháromság nevében!
E hosszú utamon vezéreljen Isten!
Most már átadom a menyasszonyt
A vőlegény kezébe:
Erre úgy vigyázzon, mint a két szemére,
Hogy végtére valami baj s veszély ne érje!
Tus!
Az esküvőről
hazatérő ifjú párt, ill. násznépet egy meglett férfirokon fogadja borral,
pálinkával, tósztot mondva, a szakácsnők pedig rizst szórnak - bő gyermekáldást idézendő - az ifjú párra, s az egész násznépre.
Tálalásra
Megtekintettem a konyhán mindeneket,
Sorjába vizsgáltam az összes étkeket,
Hisz kötelességem ez, mert vagyok mestere,
A mi örömapánk rendelt engem erre.
Tessenek hát, uraim, helyre telepedni, 
A zenészeknek is lehet melegedni.
Az első fogás lesz bagolynyerítés,
Utána jön majd a kemencenyögés,
Csibeordítás, borjú-köhögés,
A végén megérkezik az üres kocsizörgés.
Egy öreg sündisznó lesz bepácolva,
És egy göthös bolha lesz nyársra húzva.
Sült pecsenye helyett egy nagy fejsze foka,
Háromszáz esztendős keréknek az agya.
Most már nem tréfálok, megyek a konyhára,
Sok jó ételeknek drága illatára.
Majd megjelenek mindenek láttára,
Ha előbb nem, majd szilveszter napjára.
Tus!
Az ételeket a
vőfélyek hordják fel, s a különböző ételekhez a többi vőfély mondja a verseket
Leveshez
Érdemes vendégek! Nem üresen
jöttem,
Étellel terhelve vagyon mindkét kezem.
De mielőtt hozzányúlnának a kanálnak,
Buzgó szívvel hálát adjanak az Úrnak!
De hogy én itt most már tovább ne papoljak,
És a forró táltól sebeket ne kapjak,
Vegyék el kezemből e forró tálat,
Melyet az ujjaim tovább már nem állnak.
A hátam mögött is még vagy húsz legény vagyon,
Azoknak a kezét is süti igen nagyon.
Ne tántorogjon hát most előttem senki,
Mert a nyakát hamar leforrázom neki!
Itt van tehát a leves, melyet adott a jó hús,
Azért most senki szíve ne legyen bús!
Nosza, muzsikusok, szóljon hát a víg tus!
Ezzel dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!
(Változat a 2. versszakra:
De hogy én
most itten hosszan ne fáradjak
És
a forró táltól sebeket ne kapjak,
Vegyék
el kezemből ezt a forró tálat,
Amelyet
az ujjam már tovább már nem állhat)
Leveshúshoz,
tormához
Gyenge borjúhús ez, mit hozok tormával,
Csak harminc tavasszal járt az anyjával.
Gyengesége miatt a szénát nem ehette,
Szegény gyenge állat csak a korpát nyelegette.
Ezért a tormáért jó sokat fáradtam,
Magyarországot széltébe-hosszába bejártam.
Ezt a keveset is a Luktában ástam,
Szerencsémnek tartom, hogy reá találtam.
De ez erős étek csak való magyarba,
Nemigen fér ebből a német gyomrába
Lesz még több étek is, csak ne siessenek,
Ez erős étekből keveset egyenek!
Tessék hát a tormát gyenge borjúhússal,
Erre kínálhatja társát ki-ki borral.
Egyék hát uraim jó apetitussal,
Ehhez is tartozik zenészünk egy tussal!
Tus!
Az utolsó két versszakot – érthetően - nem mindig
mondták Károlyfalván.
Borhoz
Halkan hallgassék a vendég,
Jézus neve dicsértessék!
Nem csoda, hogy a bort én szeretem.
Mert Borbála napján a pincében születtem.
Apám kántor volt, nagyapám kefekötő,
A jó bort csapjából itta mind a kettő.
Az én gégémen egy csepp is, ha lefolyna,
Sírjában mindkettő megfordulna.
Fejem szédül, forog velem az egész világ,
Kívánok Násznagy uraméknak
Szerencsés, jó mulatozást!
Te meg, cigány, húzd rá egy jó magyar nótára,
Hadd verjem össze vígan a bokámat!
Ez kell a magyarnak, nem a szocializmus
Orosznak való az, verje meg a Krisztus!
(Szocializmus-korabeli változat:
Ez kell a magyarnak, nem a kapitalizmus
németnek való az, verje meg
a Krisztus!)
(Más változat borhoz:
Szív vidámítására Isten a bort adta,
Amint azt Szent Dávid
zsoltárában mondta.
Azért jó gazdátok hordóját kifúrta,
Tele üveg borát velem behozatta.
Uraim, a borból mindnyájan igyanak,
E lakodalomban vígan mulassanak,
Hajtogassák meg a kancsót, ez kell a magyarnak,
de a vőfélyeknek is egy kis borocskát adjanak!)
Káposztához
Paradicsomkertből éppen most érkeztem,
Mely gyönyörű kertnek gyümölcséből ettem.
Mivel hogy én ottan sokat kertészkedtem,
Szép fejes salátát bőven termesztettem.
Szárma és káposzta az étkek vezére,
Nemes magyar hazánk, országunk címere.
Még a miniszternek is gondja vagyon erre,
Áldott föld, ahol terem a gyümölcse.
Többet nem dicsérem, dicsérje meg magát,
Mert belevágtam egy fél oldal szalonnát,
Tizenkét disznónak elejét, hátulját,
Keresse meg benne ki fülét, ki farkát! 
Mivel pedig mostan a káposzta itt vagyon,
Ki-ki az evéshez jóízűen fogjon,
Hogy restsége miatt senki éhen ne maradjon,
S azután elémbe panaszokat nyújtson!
vagy
Fogyasszák a vendégek jó apetitussal,
S a zenész ehhez is tartozik egy tussal!
Pecsenyéhez
Valójában
fasírthoz, rántott húshoz
Pecsenyét is hoztam, mégpedig kétfélét,
Behoztam a kakast és vele a jércét.
Hogy jutottam hozzá, mindjárt elmesélem,
Figyeljenek énrám türelemmel, kérem!
Szaladgált a kakas a jérce nyomába,
Én meg fogtam magam, futottam utána.
Megfogtam mindkettőt hamar szerencsésen,
Leöltem őket és leforráztam szépen.
Lábukat szépecskén össze is kötöttem,
Aztán egy tepsibe belegyömöszöltem.
Szép piros-barnára sült meg ott a
bőrük,
S lett királynak való pecsenye belőlük.
Nyúljanak utána, ízes a falatja,
Tessék Násznagy uram, bátran kóstolhatja!
Másképpen:
Itt hozok sülteket, számtalan sokfélét,
Azért köszörülje ki-ki jól meg kését,
Hogy el ne csorbítsa a tányérja szélét.
Húzza kend meg komám rekedt hegedűjét!
Nincs párja étkek közt a jó pecsenyének,
Mert ez vidámságot okoz az elmének.
Ősatyáink miért voltak olyan vének?
Miért? Mert borral és pecsenyével éltek.
Tessék hát uraim, vegyék el kezemből,
És jó darabokat metéljenek ebből!
De bort is igyanak, ebből aki eszik,
Mert ha bort nem iszik, hanem megöregszik.
Tus!
Tortához,
süteményhez
Szél a morvát összehordta,
Egy péklegény tejjel-mézzel összegyúrta,
Közepébe ezt a szép virágot szúrta,
S azt mondta, hogy ennek igaz neve: torta.
Midőn szemembe tűnt szép, ékes formája,
Hírtelen azt hittem, hogy a vőlegény új hálósapkája.
De mikor megtudtam, hogy drága sütemény,
Hogy hát felhozhassam, vigyázva jöttem én.
Nem is lett hibája, ím hát én fölteszem,
Kedves menyasszonyunk hogyan örül ezen!
Midőn megízleli, és kedvesét kínálja,
Minden bút feledve csókra áll a szája.
Most már banda, te is ráhúzhatod!
Kaptok érte reggel hagymaszárat, hatot!
Egy másik
vőfély a süteményhez mond néhány sort. A kettő egymás után hangzik el.
Itt a fáin lisztből készült jóféle sütemény:
Nincs benne ánizs, se mustár, se kömény,
Cukorral vegyítve nem is igen kemény.
Aki ilyenen él, nem bántja a köszvény.
Kásapénzhez
Régen nem torta, és sütemény volt az édesség a lakodalomban, hanem tejberizs,
azaz tejbekása. A kásapénzt maguk a szakácsnők vagy egy szakácsnőnek beöltözött
fiú gyűjti bekötött kézzel, tejfölös fakanállal, a vendégeket tréfásan
betejfölözve. A kásapénzt a szakácsnék majd beteszik a kontyolópénzbe. A verset
az első vőfély mondja.
Halljunk szót uraim! Megesett a nagy baj!
Szakácsnénk szájából hallik siralmas jaj.
Szegény szakácsnénk, miközben a kását kevergette,
Egyik kezét valahogy megégette.
Nagy fájdalmában szinte ájuldozik.
Két vén cigányt el is futtattam doktorért,
De annak pénz kell ám, és pedig nem kevés.
Nyúljanak hát erszényeikbe,
Hogy szegény szakácsnénk maradjon életbe!
Cigánypénzhez
Tisztelt násznép! Újra más rossz hírt jelentek:
Miközben a hangászok öltözködni mentek,
Szerszámaikra nagy szél surrant,
Majd mindről a húr lepattant.
Így nem muzsikálhatnak. De mi ne táncoljunk?
A nyoszolyólányokkal gyökeret áruljunk?
Az volna ám még egy furcsa lakodalom!
Már köszönöm szépen, én ezt nem javallom.
Azért kérem, hogy erszényt nyissanak,
A hangászoknak borravalót adjanak!
Másféleképpen:
Nagy baja esett a Ginyu népének:
A prímásnak elszakadt a húrja,
Nagy bánatában majd a földet túrja.
A kontrás elesett, betörte az orrát,
Földbe verte drága jó szerszámát.
A bőgős is elesett,
A bőgőt széknek nézte, és beletelepedett.
Így hát zenészeink nem muzsikálhatnak,
Vájkot vetni mennek, azon tanakodnak.
De ha zene nincs, mi mellett mulatunk?
Nekiállunk, aztán tollat fosztunk?
Én inkább azt mondom, a zsebünkbe nyúljunk,
És a zenészeknek egy pár forintot adjunk!
Ettől a szerszámok újra meggyógyulnak,
És úgy húzzák majd megint, mint a parancsolat!
Tus!
Ha a sárospataki Ginyu nevű cigány bandája zenélt, akkor ezt a verset
mondták, és esetleg máskor is "Nagy baja esett a Fáraó népének…"
kezdettel. (Cigány már régen nem zenél a lakodalmakban, manapság már
szalonzenekar húzza. Ginyu zenekarának tagjai voltak még Csonka és Hanzi nevű
cigányok is.)
A gyerekek a
vacsora alatt versekkel köszöntik az ifjú párt, viszonzásként csokoládét, pénzt
kapnak.
Szokás még,
hogy fiúgyerekek vacsora közben az asztal alá bújnak, s ellopják a menyasszony
cipőjét. Pénzért adják csak vissza, a vőlegény alkuszik velük, s fizet.
Régen komoly
tósztok, köszöntők is elhangzottak a vacsora alatt a tanító, a tekintélyesebb
vendégek, a bíró szájából. A vendégek megéljenezték a beszédeket, a fiúk az ablak
alatt „üdvlövéssel” fejezték ki elismerésüket. Ha az üdvlövés elmaradt, az
kínos volt a szónok számára. (l. Nevelős Gyula A károlyfalvi üdvlövések c.
elbeszélése)
A vacsorát
követte a második tálalás, amikor azok vacsoráztak, akik az első tálalás alatt
dolgoztak: tálaltak, felszolgáltak és zenéltek: a szakácsnők, a vőfélyek, a
zenészek. Ezalatt a koszorúslányok hazamentek átöltözni, a vendégek kóstolót
vittek haza az otthonmaradt betegeknek, öregeknek.
Régebben éjfél előtt a menyasszony a keresztanyja házába
ment át átöltözni a menyecskeruhába, s ott is trakta, kínálás várta a
kísérőket.
Kontyolásra
Álljanak utamból kedves vendégeink,
Mert nem voltak hiába lépteim, tetteim!
Ím itt áll előttünk az ékes menyasszony,
Hogy menyecske-fejével először mulasson,
A táncból mindenkinek juttasson.
Táncoljon vele mindenki egy kurtát,
Csak vigyázzanak, hogy le ne tapossák
A cipője sarkát!
Gondoljanak arra, hogy jó drágán csinálták!
Én kezdem a táncot, utánam a násznagy,
A többi még ráér. Addig menjenek haza,
A sok százasokért!
Húzd rá cigány az új ékes párért!
Tus!
Másképpen:
Álljanak az utamból tisztelt vendégeink,
Mert nem voltak hiába lépteink,
Az olyan igaz, mint száz fillér egy forint.
Im itt áll előttünk az ékes
menyasszony,
Hogy menyecske
fővel először mulasson,
Minden vendégnek egy-egy táncból juttasson,
Az ajándékból pedig bölcsőt csináltasson.
Táncoljon vele mindenki egy kurtát,
De le ne tapossák a cipője sarkát,
Gondoljanak arra, hogy jó drágán csinálták,
Aztán tömjék meg bankóval a markát.
A nyoszolyó asszonynál a tányér,
Én kezdem a
táncot, utánam a násznagy,
A többi még ráér.
Addig menjenek haza sok forintosokért,
Húzd rá cigány az új ékes párért!
A verset az
első vőfély mondja, s a nyoszolyóasszony - a menyasszony keresztanyja - gyűjti a pénzt. A vőlegényre közben fiúbarátai vigyáznak, nem engedik
a tánc közelébe, csak mikor elfogytak a táncosok. Akkor viszi ki a vőlegény a
menyasszonyt ölbe kapva, vigyázva, nehogy kalapot húzzanak a menyasszony
fejére, mert az azt jelentené, hogy ő fogja viselni majd otthon a kalapot. A
Ginyu cigány ekkor szokta mondani: "Szaporodjatok, mint a csicsóka!"
A pénz
megszámlálása után a menyasszony és a vőlegény pálinkával és tortával kínálja
körbe a vendégeket.
Az éjszaka folyamán
a vendégek eltáncolják a virágtáncot és a zsidótáncot. Mindkettő páros sortánc,
a virágtánc lejtős, forgós, a zsidótánc tapsolós. A strófákat sokszor ismétlik
Virágtánc
