Falunapok,
falu-ünnepek
Falunap,
Madarak és fák napja, Gyermeknap, stb.
Karajz Margit visszaemlékezései, 2011
Károlyfalva
Anyukám mesélte, hogy
az ő gyerekkorában mindig Péter-Pálkor volt a falunak közös kirándulása,
együtt-léte. Ma úgy mondanánk, falunap. Péter és Pál apostolok napja egyházi
ünnepünk most is. Ehhez a naphoz kötik az aratás megkezdésének idejét, ilyenkor
még a templomot is margarétával és búzakalásszal díszítjük. Ezen a napon
délelőtt a templomban szentmisével hálát adtak Istennek, az ünnep délutánján
pedig együtt szórakoztak a családok: gyerekek, szülők és nagyszülők is, kinn a
Bikaréten. Ez a hely akkor még szép sima terület volt, kaszálták, és ide
hajtották ki legelni a falu bikáját, ezért hívták Bikarétnek. És közel is volt
a faluhoz a Gerta, az Alsó pincék és a Tanya között.
Kijöttek a családok,
letelepedtek a fűre, hoztak magukkal enni-innivalót, bélest, bort,
elbeszélgettek, pihentek, szórakoztak. A fiataloknak mindig volt valamilyen
játék, verseny. Ilyen volt például a karikahajtás a gyerekeknek. A boroshordó
abroncsát egy bottal kellett hajtani, és vigyázni, hogy el ne dőljön. A
nagyobbaknak pedig csuportörés volt.
Karókat ütöttek a földbe, azokra tejescsuprot akasztottak. A versenyzők
szemét bekötötték, és így, egy másik karóval kellett eltalálni a csuprot. Aki
hamarabb eltalálta, és a csupor összetört, az nyert.
Mára már a Bikarét nem
ilyen. Ott ugyanis jó agyagos föld volt, és elkezdtek válykot vetni belőle.
Nálunk kőből építették a házakat, de később kisebb átalakításokat, a szobák
kettéválasztását vagy a szabadkémények elfalazását vályoggal csinálták. Így
nagy gödrök keletkeztek a réten, melyekben esőzéskor megállt a víz,
elbokrosodott a terület. Később egy időben ide hajtották ki a libákat legelni.
Emlékszem, még én is voltam agyagot hozni a tapasztáshoz. Akkor még földesek
voltak a szobák, a pitvar, a tornác, ami feltört, így minden szombaton fel
kellett tapasztani, mázolni. Aztán hét közben – részben, hogy ne törjön fel,
részben a hűsítés-frissítés miatt – többször fellocsoltuk: egy festékes doboz
aljára lyukat fúrtunk, vizet töltöttünk bele, s a lyukon csorgatva folyamatos
nyolcas vagy külön-külön csigavonal mintákat locsoltunk a tapasztott földre. Ez
a frissesség és tisztaság látszatát keltette.
Az én gyerekkoromban
(1952-ben születtem) minden évben május 21-én a Madarak és fák napján és
Gyermeknapon az iskola szervezte meg a falu kirándulását. Akkor már a
Kalajkába, a Hordóskúthoz jártunk ki. Ez már messzebb volt a falutól, ide az
öregek már nem jöttek ki. Az iskolások együtt mentek a tanítókkal, a szülők meg
később utánuk az elemózsiával. Ez már nemcsak Károlyfalvának a közös
kirándulása volt, hanem a hegyen keresztül idejöttek ezen a napon a hercegkúti
és a makkoshotykai iskolások is. A szülők letelepedtek az erdő szélén a
hűvösbe. Az iskolások mindig készültek műsorral, amivel szórakoztatták a
felnőtteket és egymást is. Voltak ügyességi versenyek is a három iskola tanulói
között. Ekkor már ilyenek voltak, mint például a lepény-evés. A lepényeket a
szülők sütötték, s a lepényekbe aprópénzt: 2, 5, 10, 20, 50 filléreseket
sütöttek bele. Kívülről jól bekenték a lepényt szilvalekvárral, madzagon
lelógatták az alkalmilag felállított futballkapu kapufájára, és a fiúk
félmeztelenre vetkőzve, hátul összekötött kezekkel ették a libegő lekváros
lepényt. A pénzeket pedig a társuk kezébe köpködték. Ez igen mulatságos volt,
mert a fekete szilvalekvártól olyan mocskosak lettek, mint az ördögök. De volt
jó hideg víz a Hordókútban, meg tudtak mosakodni. A Hordóskút onnan kapta a
nevét, hogy a forrásra egy fa boroshordót állítottak a földbe. Aztán volt még
kötélhúzás, zsákbanfutás, foci, stb. Jól eltelt az idő. Még a kocsmáros Kusz
Jancsi is kihozta a kocsmáját, lehetett édességet, innivalót venni. Akkor ez
nagyon szép kirándulóhely volt. Szép volt az út is, míg odaértünk. Tavasz volt,
virágoztak a rétek, virágot szedtünk, nyakláncot csináltunk gyermekláncfűből.
Ma már nincsenek ilyenek. Most családi nap
van Újhelyben a város közepén a betonon. Mára már meg sem találnánk a
Hordóskutat Régen mindent lekaszáltak, az árkokat is, kellett a széna a
teheneknek. Most már nincsenek tehenek, nem kell kaszálni. Az árkok eltömődtek,
folyik a víz mindenfelé. Minden elposványosodik, mindent benő a gaz.
Aztán később az 1970-es
években én már dolgoztam, és a faluban is volt KISZ-szervezet. Ez fogta össze
akkor a fiatalokat. Mi itt Károlyfalván nem az eszme miatt voltunk KISZ-tagok,
hanem mert ennek a keretein belül lehetett valami együtt csinálni a
fiataloknak. Valamennyien templomba jártunk akkor. Nem úgy, mint most. Nincs
KISZ, de a templomban alig látni fiatalt vasárnaponként. Akkor októberben
elmentünk az októberi ájtatosságra minden este rózsafűzért imádkozni, utána meg
lementünk a KISZ-gyűlésre. A zsebünkben ott volt a rózsafűzér. Volt, hogy
Burger Ági automatikusan kivette a zsebéből ott a gyűlésen. Biztosítottak a
fiataloknak egy helyiséget bebútorozva, ahol hetente kétszer-háromszor is
összejöhettünk tévét nézni, társasjátékozni, beszélgetni. Mi tartottuk rendben
a termet sőt a körletét is. És mindig készültünk valamire: forradalmi ifjúsági
napokra irodalmi műsorral, szüreti felvonulásra néptánccal. Télen szerepet
tanultunk, népszínműveket, amit karácsonykor előadtunk. Farsangban pedig
jártunk Hercegkútra, Bányácskára előadni a színdarabot. Gyermeknapra a KISZ-es
fiatalok az iskolásoknak – akkor még működött a faluban az iskola elsőtől
negyedik osztályig – kirándulást szerveztünk akadályversennyel, de már csak a
Borsos-pincékhez. Ez közelebb volt, mint a Hordóskút, és itt is volt egy szép
tisztás a domboldalon, szép környezetben. De már ez sem volt olyan, mint a
régiek. Már ez sem volt az egész falunak szervezve, inkább csak a fiataloknak
és a gyerekeknek.
A betelepülésünk 250
éves évfordulójára 2001-ben volt egy nagyméretű falunap a Német Kisebbségi
Önkormányzat szervezésében Ekkor minden faluból elszármazott, volt károlyfalvit
is meghívtak és vendégeket a környékbeli német nemzetiségű falvakból.
Józseffalva (Sárospatak), Hercegkút, Rátka is képviseltette magát
tánccsoportjával vagy valamilyen formában a hagyományokat felelevenítve. Nagy
ünnepség volt. Akkor került a Faluházra a falu címere. Hauser Zoli megírta és
kiadatta a Károlyfalváról szóló könyvet. Hochvárt Jancsi bácsi az akkori
kisebbségi vezető kérésére utánajárt sok mindennek, és megörökítette a falut
ebben a könyvben. Este talán 600 embert láttak el vacsorával.
Egy pár éve augusztus
20-a körül próbálják a Nyitott pincék programot meghonosítani az Újhely
szervezte Nemzetközi Néptánctalálkozó egy-egy vendégcsoportjának szereplésével
az Újtelepen a nagy ficcfa alatt és a Felső pincesorban. Ez nagyon szép
környezet, és sokkal hangulatosabb nekem, mint a Hercegkúti világörökségnek
számító pincék. Ez a rendezvény inkább a
felnőtteknek szól. Én személy szerint annyira nem kedvelem, talán mert én nem
szeretem a bort, vagy mert nekünk nincs a Felső pincesorban pincénk, és nem
érzem így otthon magam – de ez az én magánvéleményem.
Anyukám mesélte, hogy
volt olyan is, amikor a pincesoron kiűzték a pincékből az ördögöt. Bakszi (Rák
István, a Péter apja) volt az ördög. Minden pincébe bement, és játékos
szertartás keretében űzték ki onnan. Kifüstölték? Hogy ez szokás volt-e vagy
csak egyszeri alkalom, nem tudom. Már nincs kitől megkérdezzem.
Most is van a
kisebbségi önkormányzat szervezésében évenként Péter-Pálkor rendezvény, de ez
már nem igazán falunap. Inkább nemzetiségi tánc- és kórustalálkozó. Nem építi a
falu lakosságának egységét, nem igazán közösségformáló, de hát nem is ez a
feladata, hanem a hagyományőrzés. Itt műanyag székeken ülve a megépített kő
szabadtéri színpadon megnézzük a csoportok műsorát. Talán több a más faluból
műsort adók száma, mint a nézőközönségé. A műsor után megesszük a gulyáslevest,
vagy amit éppen készítettek. Valami nincs jól ebben a faluban! Nincs
összetartás! Most például a részönkormányzat megalakulásával még nagyobb lett a
széthúzás. Ahelyett hogy közösen valami jót csinálnának együtt a faluban,
ellenkeznek. Pedig már olyan kevesen vagyunk. Össze kellene fognunk! A részönkormányzatnak az idén volt két jó
rendezvénye. Sok embert megmozgatott, főleg fiatalokat, de az idősebbek is
örömmel szurkoltak búcsú délutánján a focipálya szélén a
Károlyfalva-Rudabányácska meccs összeverbúválódott focicsapatának. És jó volt a
kicsiknek és iskolásoknak szervezett gyermeknap is. Önfeledten, boldogan
játszottak a gyerekek, és az őket néző felnőttek is velük együtt örültek.
Mindenki jól érezte magát. Valahol visszahozta egy kicsit a régi szép időket.