Kulturális örökségünk

Szeptember 16-án Kulturális örökségünk napján a részönkormányzat a Sátoraljaújhely város hete rendezvénysorozat részeként Károlyfalván Újhely kulturális örökségéből mutatott be színfoltokat. A városhoz tartozunk, ismerjük meg annak kulturális életét, szereplőit, hozza közelebb azt térben is hozzánk a város – ez így rendben van.

Az esemény kapcsán elgondolkodtam: mi lenne a falu, a mi kulturális örökségünk?

Nyomokban ez is megjelent a programon: óvodásaink – akik közül igazán csak néhány a falusi gyerek – kis szüreti felvonulást, sváb dalokat, táncokat produkáltak. Pedig a szüreti felvonulást nyugodtan mondhatjuk hagyományunknak, kulturális örökségünknek, már az 1930-as évekből is vannak róla fényképek, s egy-egy év kihagyással máig élő esemény. Reméljük, idén sem marad el.

Tágabb értelemben – ahogy a kulturális antropológia gondolkodik - egész múltunkat, történetünket, elődeink gazdálkodását, épített és teremtett tárgyi kultúráját, környezetét, gondolkodását, szellemi termékeit, életmódját, mindennapi és ünnepi szokásait, régi ételeit… Mindent, amire még emlékezünk, amit már elfelejtettünk, de a tárgyi és írott forrásokból még felfejthetünk.
Amit virtuálisan ezen a honlapon eddig összegyűjtöttünk (helyneveink, ragadványneveink, szólásaink, történeteink, ételleírásaink, szokásaink, gazdaság-, iskola-, egyháztörténetünk), s ami még hiányzik róla.
Ténylegesen: szokásokból, szellemiekből, amit életben tart(hat)unk: szüreti felvonulást, búcsúi meccset, fiatalok előadta színdarabot, gyermeknapot kötélhúzással, zsákbanfutással; tárgyi örökségből: amit még az utolsó órában megmenthetünk: a hajdani faluképet őrző két régi házat, régi bútordarabokat, képeket, gazdasági és háztartási eszközöket, amíg még megvannak, s tudja valaki, hogy mire szolgáltak, a szőlőfeldolgozás eszközeit, edényeit, a pincéket megóva a beszakadástól, kőkerítéseket, rozsdásodó tűzoltókocsit, templomot, romló, funkcióvesztett parókiaépületet, őseink porladó sírköveit …

TKB