Kováts Nóra Búcsú.tif

A Magyar Táncművészeti Lexikon (Planétás K., 2008) szócikke:

"Kováts Nóra (Nyugaton Kovách) (született: Károlyfalván, más forrás szerint Sátoraljaújhelyen, 1931,?). Gyermekkorában Neményi Lili javaslatára felvették az Operaház balettiskolájába. Mesterei Kőszegváry Margit, majd Nádasi Ferenc voltak. Nádasi mester Ulanova budapesti szereplésekor Rab Istvánt ajánlotta továbbtanulásra, aki viszont ragaszkodott Kováts Nórához és így együtt kerültek ki Moszkvába, majd Leningrádba, ahol Agrippina Vaganova a kis Nórát nagyon megszerette. A vizsgán a Chopinianában mutatkozott be, majd Rab Istvánnal együtt a Kék madárban és a Don Quijotében, mégpedig a Kirov színpadán, ahol ők voltak az első külföldiek, akik ott felléphettek. Ezeket a szerepeket itthon is eltáncolták.

– Főbb szerepei: A Párizs lángjai, Keszkenő, Diórötő, A Bahcsiszeráji szökőkút Hattyúk tava stb. 1951-ben Rab Istvánnal a berlini VIT-en 2. díjat nyertek. Egy 1953-as berlini turnén átmentek Nyugatra, ahol Hurok szerződtette őket először Royal Petit Ballet de Paris neves társulatához, majd a London Festival Ballet-hez (ahol parádés szerepe Esmeralda volt), de táncolt még Marquis de Cuevas társulatánál is és az USA-ban is, Hurok révén Ed. Sullivan Show-ban. Turnézott Toumanovával, és Hurok nekik szervezte az amerikai Bihari Együttest (koreográfus Barta Károly), ahol a magyaros stílust képviselték. A Harlem Dance Theatre balettmestere volt (ig. Arthur Mitchell), és ugyanígy a Harkness Ballet-nél, de tanított Gabriella Taub-Darvas b.-iskolájában is. Rab Istvánnal balettiskolát nyitottak New York Államban (Beechhurst). Jelenleg elváltan élnek az USA-ban."

Filmszerepet is játszott a Bán Frigyes-rendezte Első fecskék c. filmben. Kedves sematikus termelési vígjáték 1952-ből. A tét: sikerül-e a porcelángyár kettes műhelyében túlteljesíteni a normát. A szereplők: Kállai Ferenc, mint hősszerelmes, Makláry Zoltán mint zsörtölődő, de fejlődőképes öreg szaki és Feleki Kamill mint a munka megszállottja és a fiatal munkáslány: Kováts Nóra. Sztahanov, DISZ, zene, szerelem - mi más kell még egy kellemes estéhez?

Egy internetes fórumozó (eros) írja: „A 70-es években, már a "puha diktatúrában", amikor már nem számított disszidensnek az, aki külföldre távozott, (mivel nem jött rosszul a népgazdaságnak az a dollár vagy márka, amit a külföldre szakadtak itthon beváltottak és elköltöttek), Kováts Nóra is hazalátogatott és fellépett az Operában. Ezt a fellépést amolyan búcsú-szereplésnek szánta, hiszen a balerinák kora felülről erősen "korlátos". Ezt a magyar sajtó agyonhallgatta, az öltözőjét teledobálták gyalázkodó röplapokkal, a tükrére nagy betűkkel ráírták: hazaáruló!
Ezek szerint Szent-Györgyi Albertet és Zilahy Lajost is hazaárulónak kellene nevezni.”

 

 


nora.jpg nora kovats.jpg noa_kovats.jpg

untitled.bmp  Kováts_Nóra.jpg  16247.jpg

Fából faragott királyfi.JPG  Első fecskék-ben.jpg

Férjével Rab Istvánnal a Fából faragott királyfiban    -    Kállai Ferenccel az Első fecskék c. filmben (1952)

 Kovács Nóra Rab István és ... Hurok.jpg

1953-ban Münchenben Sol Hurok menedzserrel és Rab Istvánnal

 

http://index.hu/kultur/klassz/kova09119/

http://www.kulturpart.hu/tanc/8308/meghalt_kovats_nora 

http://engine.szinhaz.hu/index.php?id=2100&forumid=13471

http://www.stripes.com/photoday/051306photoday.html

http://nol.hu/kult/szinhaz/elso_fecskek

 

Kovács Nóra a 2001-ben a Fészekben.jpg

Kovátsné Országh Erzsébet 1934.JPGA művésznő – Kováts Béláné Országh Erzsébet egykori károlyfalvi tanítónő leánya - kisgyermekkorát Károlyfalván töltötte. Deutsch Mária (Micike) Karajz Mátyásné emlékezik rá, hogy kisiskolásként gyakran pesztrálta a kislányt. A lenti fényképen a károlyfalvi Rák Rozália és a pataki Nagy István lakodalmán látható kb. 5 évesen 1937 táján.

Az 1990-es évek elején, majd 2000-ben hazalátogatott Magyarországra (a színes kép a Fészek klubban készült róla), s felkereste Károlyfalvát is, s konkrétan – emlékezve reá –  egykori pesztráját is.

 

 

 

 

Rák Rozália, Cickerli és Nagy Isván esküvője 1936.jpg  Kovács Nórika 1936, Rák Rozália és Nagy István lakodalmán.JPG