Őszi képek, gondolatok

Hosszú, forró nyarat enyhe meleg ősz követett, a szüret az utóbbi években szokottnál is előbb elkezdődött és befejeződött, szép termést takaríthattak be a gazdák. A kirándulás, gombászás is csábíthatta az embereket, bár igazából még csak most kezd színesedni az erdő. Az október 23-i erdőjáráson mintha a tavaszi erdőben sétáltunk volna, a hosszú szárazság utáni esők úgy megújították az élővilágot. A konyhakertekből, kiskertekből pincébe kerültek a zöldségek és a krumpli, kamrába a dió, a háziasszonyok feldolgozták a viszonylag bő birsalmatermést, a nem sok szilvából megfőzték a szilvalekvárt, s lassan kifőzik a pálinkát is. Egy-egy régi házat a főutcán az örökösök vagy új tulajdonosok felújítottak, átépítenek, egy-egy pince is megerősítést kapott, kerítést újítanak, kőfalat raknak, hozzák az erdőről a tűzifát, fűrészelik, hasgatják, munkabalesetet szenvednek az óvatlanabbak - ha lassan, álmosan is - él a falu.

Elkezdődött az iskola, a fiatalok közül többen messzi városok főiskoláira, egyetemére járnak, egy részüknek ezzel valószínűleg a falutól való végleges elszakadása kezdődött meg.

A falu csendjét a hétköznapokban csak az óvodások zaja verheti fel, akik sok őszi kirándulást tesznek a közvetlen környéken, ismerkednek a természettel, a mezőgazdasági betakarítással. Ha már nincs iskola, nagyon jó, hogy legalább óvoda van, s az újhelyi szülőknek is nagy a szerencséje, hogy ebben a falusi környezetben nőhetnek a kisgyermekeik.

És eljött a halottak napja is, kis fáziskéséssel felbolygatva a kedélyeket. Történt ugyanis a nyáron, hogy az egyháztanács végre közös döntést hozott a temető beerdősödött részének megtisztításáról, lévén hogy az új részben nem akarnának előrébb terjeszkedni, s oda temetnének a következőkben. Ez nagy munkával meg is történt, a megvalósításba azonban hiba csúszott. Annak ellenére, hogy megállapodtak abban, hogy a területen álló vagy kiborult néhány sírkövet a temető szélére helyezik, hogy, hogy nem, az akció végére a sírkövek is eltűntek a területről. Ez bizony súlyos kegyeletsértés. Nem lehet rá eléggé kifejező szavakat találni, hogy egy kis közösség ennyire semmibe veszi elődei emlékét, hogy csodálatos módon még fennmaradt huszadik század eleji sírkövektől rövid úton „megszabadul”, nem jut eszébe, hogy saját múltját, s a közvetlen leszármazottak, a köveket még számontartó utódok érzékenységét sérti, gyalázza meg. Ezt bizony csak barbárságnak lehet nevezni. A bomba késleltetve robbant, most halottak napja előtt, amikor a hozzátartozók is felfedezték a történteket. Felháborodásukban osztozunk, s közös örökségünk megcsorbításaként éljük meg mi is.

Mementóul álljanak itt az eltűnt, csak fényképen megőrzött sírkövek:

Brogli János, meghalt 1910-ben valószínűleg ő az, aki leírta a templomépítés történetét.

Schmid Vendel és „bús nője” Schmid Katalina, meghaltak 1910-ben és 1919-ben, a követ leszármazottaik: Lauber József, majd fia Lauber Imre a mai napig gondozták, időről időre újrafestették.

S a többi névtelen:

S néhány kép a feldíszített temetőről, a szerényebb, emberléptékűbb régi részről, és a márványos újabbról:

Trifonovné Karajz Borbála, 2012